Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A tegnap Fehérvárra érkezett, s délután már különedzésen részt vevő észt Vitali Gussev ma délelőtt a többiekkel gyakorolt. Mozgásáról, játékáról pozitívak az első benyomások.
- A jelek biztatóak - mondta a tréninget követően dr. Mezey György vezetőedző. - Úgy tűnik, remek csapatjátékos, aki megtalálta a helyét a közös játékban és a feladatokat is felvette. A mozgása is tetszett, így azt mondom: az első benyomások alapján támogatni tudom a szerződtetését. Természetesen a holnapi mérkőzésen tovább figyeljük, s ha a véleményünk nem változik, tárgyalóasztalhoz ülünk vele.Holnap délelőtt 10 órától az első, illetve a néhány U19-es játékossal felálló második keret játszik edzőmérkőzést a Sóstói Stadion műfüves pályáján.
![](_files/news/small/8425.jpg)
Retró videó-sorozatunk rövid időre búcsúzik, zárásként a bronzérmet hozó, 2006-os Újpest elleni sikerünket láthatják szurkolóink.
![](_files/news/small/8421.jpg)
A Fejér Megyei Hírlap olvasói ismét három kategóriában szavazhatnak arra, kit találtak 2010 legjobbjának a sport területén.
![](_files/news/small/8422.jpg)
A Puskás Akadémia valamennyi korosztálya, így a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 és U19 is alapos orvosi kivizsgáláson vett részt.
![](_files/news/small/8420.jpg)
Hogy került Fehérvárra a két masszőr, Gáspár Péter és Debreceni Tibor?
![](_files/news/small/8417.jpg)
Csütörtökön és pénteken még csak napi egy edzésen vesznek részt a játékosok, jövő héttől azonban napi két edzéssel készülnek a tavaszi szezonra.
![](_files/news/small/newsListDefPic.png)
Csapatépítő jelleggel pénteken túlélőtáborral kezdi a felkészülést a Videoton FC-Puskás Akadémia U17.