hu en
2010. Január 05. 13:30
Nem lesznek nagy változások az első keretben

A mai első edzés előtt dr. Mezey György vezetőedző néhány fontos gondolatot osztott meg honlapunkkal. Először is - hangsúlyozta - szeretne sikerekben gazdag, boldog Új Évet kívánni minden Vidi szurkolónak és mindazoknak, akik olvassák a honlapot.

Mint megtudtuk, nagy változások nem várhatók az első csapat keretében. Egy érkező és két távozó neve már biztos: még decemberben aláírta szerződését az Újpesttől érkező Sándor György, s ugyancsak tavaly év végén a Fehérvár FC Kft. közös megegyezéssel szerződést bontott a kölcsönben itt lévő Milan Puroviccsal. Demjént, Alisont, Siftert és Radovicsot több magyar együttes is szívesen látná a soraiban kölcsönjátékosként. Ugyanakkor komoly a külföldi érdeklődés Horváth, Nagy és Elek iránt. Ezzel kapcsolatban a vezetőedző a következőket mondta: "Nehéz helyzetben vagyok, hiszen úgy kellene megoldani a téli átigazolás játékosmozgását, hogy az állományunk megmaradjon, de közben a klub gazdasági érdekeit is szem előtt tartsam. Ha valaki távozik a csapatból, annak a helyére ugyanolyan kvalítású embert kell hozni. Ám azok értéke, akik valóban hozzá tudnának tenni a Videotonhoz, 1 millió eruó felett van. Ennyi pénzt pedig nem tudunk kifizetni." Ami pedig a lehetséges távozókon kívül a lehetséges érkezőket illeti, dr. Mezey György elmondta, egy konkrét nevet említhet, az észt gólkirály Vitali Gussevét, aki január 7-én érkezik hozzánk próbajátékra. A tavalyi bajnokságban 26 találatot jegyző csatárral komoly tárgyalások folynak. Rajta kívül természetesen egyéb nevek is talonban vannak, ám konkrétumokról egyelőre nem számolhatunk be. "Összességében három poszton szeretnénk erősíteni", mondta a vezetőedző "ezek közül Sándor György személyében az egyik már megoldott.Azok után, hogy a Videoton első helyen zárta az őszt, a szurkolók nagy része azt várja, hogy meg is nyeri a bajnokságot. Az eredményességi célokkal kapcsolatban dr. Mezey így fogalmazott: "Aki sikert tervez, az könnyen bukhat. Én ezért elvégzendő munkában gondolkozom, amelyet lelkileg friss, mentálisan rajtrakész, jó hangulatú játékosoktól várok el. Hiszek abban, hogy a megfelelő munka elvégzése a maximumot hozhatja ki mindenkiből. Ezt igazolja az a tény is, hogy jelenleg vezetjük   tabellát. Véleményem szerint azonban ebből a csapatból 30-40%-al több hozható ki. A tartalék az apró részletek kidolgozásában, csiszolásában rejlik. Tudom, hogy a szurkolók bajnoki címet várnak tőlünk, de hadd mondjam el, amit már sokszor megtettem: dupla nézőszám dupla teljesítményre késztetheti a csapatot, azaz kétezres közönséggel nem lehet bajnokságot nyerni. Ugyanakkor itt szeretném megköszönni mindazoknak, akik rendszeresen jártak a mérkőzéseinkre, a buzdítást, amit kaptunk az ősz folyamán."

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek