- Ezek szerint ez az időszak az idén valóban a pihenésről szól?- Igen, hiszen a barátaimnak most másfajta elfoglaltságai akadtak, így az eddigi gyakorlattól eltérően nem jöttünk annyit össze. Horváth Gabi babázik, Mohl Dávid pedig sérült, ezért sem tudtunk közösen sportolni, versenyeken részt venni, mint máskor.- Nemsokára azonban ismét kezdődik a munka. De ne rohanjunk most előre, inkább tekintsünk vissza az őszi szezonra. Melyik volt számodra az ősz meccse?- Egyértelműen a Kecskemét elleni nyitómeccs, nem csupán az eredmény miatt, meg amiatt, hogy én is rúgtam egy gólt és adtam két gólpasszt, hanem azért, mert egy nagyon jó hangulatú mérkőzés volt. A csapat összes tagján éreztem, élvezi a játék minden pillanatát. Nem utolsósorban jó érzés volt, hogy úgy játszottunk, ahogy a felkészülés alatt elterveztük.- Hadd mondjam el, hogy a szurkolók az Újpest elleni gólodat választották az ősz legszebb góljának...- Igazán? Ez nagy megtiszteltetés. Számomra is az volt a szezon csúcsa, hiszen egy olyan találat volt, amely eldöntötte annak a rangadónak a sorsát és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy őszi elsőként zárhassunk.Ezt persze nem sikerült volna elérnünk, ha a csapatnak nem megy ennyire jól. Remélhetőleg a folytatás legalább ennyire jó lesz!