FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2009. December 28. Hétfő, 21:49 - fehervarfc.hu /
Egy negyedik és egy második hely a VOK-ban
Egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a 4. helyen zárt csoportjában U18-as együttesünk a ma kezdődött Duna Takarék-VBKE tornán, így nem jutott tovább. 10 éveseink ugyanakkor másodikak lettek.

Borsányi István fiai nagy lelkesedéssel, de a kispályás játékban kevés rutinnal vágtak neki a tornának, legalábbis a csoport többi csapatához mérten, akik közül két együttes is a városi kispályás bajnokság résztvevői közé tartozik. "A gyerekeknek ebben a műfajban van még mit fejlődniük, elsősorban a párharcok és a gyorsaság terén. Úgy gondolom azért szégyent nem vallottunk, hiszen felnőttek ellen szerepeltünk", mondta az edző a nap végén. A csapat eredményei:Nimbusz Família - Videoton U18 2-2Kaiser Söröző - Videoton U18 3-1Videoton U18 - Bádogos Alba Complett 1-6Szabadságot a Hazafiaknak - Videoton U18 1-5Ugyancsak ma játszottak a Videoton Közalapítvány 10 évesei, akik 7-1-re verték a Dunafém csapatát, míg a Főnix együttese ellen 1-1-re végeztek, így összesítésben a 2. helyet szerezték meg a mini-tornán. Szabó József edző elégedett a kicsikkel, akik ügyesen szerepeltek.

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek