Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nem sikerült a bravúr, az ősszel remekül teljesítő, a Soproni Ligában listavezetőként telelő Videoton nem tudta ledolgozni Újpesten az első mérkőzésen, Sóstón szerzett egygólos hátrányt és – újabb 1-0-ás vereséggel – kiesett a Magyar Kupából.
Két, nagyjából azonos tudású csapat került a legjobb nyolc között ebbe a párba, így már a párviadal előtt is szoros, kiélezett csatára számítottunk. A Videoton – a vártnál jobb őszi bajnoki szereplése egyik legszebb ékköveként – éppen nem sokkal a kupacsata előtt győzött 1-0-ra Újpesten, így okkal reménykedhettünk benne, hogy sikerül bejutni az elődöntőbe. Még akkor is, ha a párviadal első felvonását – futballra szinte alkalmatlan körülmények között, átláthatatlan ködben – az Újpest nyerte meg.
A visszavágóra egyszerű volt a képlet: gólt kell lőni, és legyőzni az Újpestet. Ha, ez egy lőtt góllal sikerül, az hosszabbítást jelentett volna, ha többel, az továbbjutást. Ez, végül nem sikerült, pedig az első félidőben, a néhány perces tapogatózó játék után a Videoton ragadta magához a kezdeményezést. Helyzeteket alakított ki csapatunk, többségében a saját térfelén tartotta az Újpestet, amely inkább csak egy-egy kontratámadásra apellálva a védelmet erősítette. Fordulatot a 40. perc, Rajczi kiugrása, Horváth Gábor kiállítása hozott.
A szünetig ugyan nem változott a játék képe, de a fordulás után az Újpest – emberelőnyben – bátrabban játszhatott, többet kezdeményezett. Ez, helyzetekben is megmutatkozott, Sebők nem egy alkalommal csak bravúrral tudta megóvni a Videoton kapuját a góltól, míg a másik oldalon, a második félidőben kevesebb helyzetet regisztráltunk. Talán Nagy Dani lövése a 48. percben, majd Lipták fejese az újpesti gól után volt olyan, amiben benne láttuk a gól ígéretét, Balajczát azonban nem tudták játékosaink mattolni. Pedig, az akarásra, a hajtásra nem lehetett panasz - a befejezésekre sajnos nem maradt elég energia, a létszámfölény túl nagy előny egy olyan jó csapat számára, mint az Újpest.

A Fehérvár FC Kft vezetősége az Újpest FC hivatalos honlapján „Fegyelmi vagy kegyelmi bizottság? – II. rész” címmel megjelent írással összefüggésben az alábbi közleményt teszi közzé.

Az országos bajnokságban negyedik Videoton FC U13 a megyei pontvadászatban az élen zárta az őszt.

Egervári Sándor jó véleménnyel van a Videoton tavalyi gólkirályáról, a napokban sikeres állampolgársági vizsgát tett Nemanja Nikolicról, aki 2011-ben akár be is mutatkozhat a magyar labdarúgó-válogatottban.

34. élvonalbeli bajnokinkra készülünk a Siófok ellen, az örökmérleg egyetlen sikerrel a Balaton-partiaknak kedvez.

Az Újpest FC hivatalos honlapján közlemény jelent meg ma, amely azzal vádolja a Videotont, hogy előnyöket élvez, kivételezett helyzetben van az MLSZ-ben

VIDEO - Nézze meg az Újpest meccs előtti csapatösszetartás legjobb pillanatait, melyen Hajós Andrással közösen, zeneszámot írtak és énekeltek a játékosok.