Az esti kuparangadó előtt – afféle ráhangolódásként – nem felesleges áttekinteni a Vidi legutóbbi tíz évének Magyar Kupa históriáját. Nem is igazi szurkoló az, aki nem fújja kívülről, hogy 2006-ban, története eddigi legnagyobb hazai sikerét aratva kupagyőztes lett a klub, sőt talán az is sokaknak megvan, hogy 2001-ben csak a Debrecen elleni döntőben kapitulált csapatunk. És, a további nyolc kiírásban?
A Magyar Kupa 2000-2001-es kiírásában – a Kispest, a Nyírség, a Vasas, majd a BKV Előre kiverésével – egészen a döntőig menetelt a Videoton. Az Üllői úton játszott döntőben viszont jobbnak bizonyult a Loki, amely 5-2-re nyert a Milinte – Kiskapusi, Balassa (Zombori Z., 51.), Vilotics – Szalai T., Csató, Julinho, Tóth B. (Kovács A., 81.), Usvat – Földes, (Leo, 63.), Korsós A. összeállítású Vidi ellen.A 2001-2002-es kiírásban, a legjobb nyolc között a másik Fejér-megyei NB I-es csapat, a Dunaferr állította meg a Videotont, 2-0-s győzelemmel. Azért egy nagy győzelme ebben a sorozatban is volt a Vidinek, csapatunk a negyeddöntőbe jutásért az évtized mumusát, a címvédő Debrecent ütötte ki, idegenben, hosszabbításban (1-2).A 2002-2003-as Magyar Kupára nem emlékezünk túl szívesen. A Vidi a nyolcaddöntőben kiesett, méghozzá nem is élvonalbeli ellenfél, hanem a BKV Előre ellen. Sovány vigasz, hogy a kétezres években többször az NB I ajtaján dörömbölő közlekedési csapat bizonyult a kupa meglepetésének, a sárga-kékek csak az elődöntőben estek ki.A 2003-2004-es idény kapcsán is viszonylag korai búcsúra emlékezhetünk. A legjobb nyolc között a másfél évvel korábban magyar bajnok Zalaegerszeg nyert a Videoton ellen, 1-0-ra.A 2004-2005-ös kiírás forgatókönyve hasonló: ismét búcsú a legjobb nyolc között, de ezúttal a Honvéd ellen, 1-1-es döntetlen után, 11-esekkel.A 2005-2006-os kiíráshoz értünk, amely a klub történetének eddigi legnagyobb hazai sikerét hozta. Az ördög bánja az előző év kiesését a tizenegyesekkel, ha „cserébe”, az ismét az Üllői úton játszott döntőben, 2-2-es döntetlen után, tizenegyesekkel nyert az FC Fehérvár a Vasas ellen. A Baktalórántháza, az MTK, a Kaposvár és a Debrecen kiverésével a fináléba jutó csapat a döntőben Sebők Zs. – Csizmadia, Koller, Kuttor, Horváth G. (Vincze Z., 76.) – Lattenstein, Bozsics, Schwarcz, Dvéri (Horváth F., 107.) – Sitku, Alumona (Dajics, 78.) összeállításban játszott. A Vidi két gólját a rendes játékidőben Sitku Illés és Schwarcz Zoltán szerezte. A tizenegyeseknél a 7. párban Bozsics berúgta a magáét, Sebők pedig kivédte Molnárét – ezzel lett kupagyőztes a Fehérvár.Örömre jött az üröm: a következő, a 2006-2007-es Magyar Kupában már a legjobb 32 (!) között búcsúzott a Fehérvár. A „bűnös” a Gyirmót, amely 3-3-as döntetlen után, hosszabbításban, 5-4-re győzött csapatunk ellen.A 2007-2008-as kiírás megint csak olyan, amelyre szinte minden szurkoló emlékszik: a tavaszra talpon maradt FC Fehérvár a Debrecennel került párba. A Garancsi-éra első visszhangos sikerét aratva, Sóstón 2-1-re győzött a télen licencét vesztő, kis híján tönkrement, de talpra állt Vidi. Debrecenben már 2-0-ra vezetett a Loki, de a szépítéssel hosszabbításra állt a Fehérvár: Sebők 11-est védett, majd jött az emlékezetes Durica-gól…A 2008-2009-es, az eddigi utolsó befejezett kiírásban ismét a debreceni lokomotív állította pirosra a szemafort. A nyolcaddöntőben, Sóstón aratott 2-1-es Vidi-győzelem után a Nagyerdőn 1-0-ra nyert és idegenben lőtt góllal jutott tovább a Debrecen – de, ennek a párviadalnak is megvan a maga sztorija, Verpecz kapus pályára lépésével, és az MLSZ, „a kapus nem számít” szabályértelmezésével… A jelenlegi, a 2009-2010-es kiírásban a Videoton a 3. fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe: a Videoton I, a Videoton II-t győzte le 3-0-ra. A 4. fordulóban Pálhalmán nyert – hosszabbításban – 4-1-re dr. Mezey György csapata, majd a Lombard Pápa következett: a Vidi gyakorlatilag az első meccsen (3-0) eldöntötte a továbbjutást. A visszavágó gólnélküli döntetlent hozott.A legjobb nyolc között az Újpest FC csapatunk ellenfele, az első mérkőzésen, Sóstón, 1-0-ra győztek a lilák. Folytatás ma este, hat órától a Megyeri úton, a Szusza Ferenc Stadionban.