Az első mérkőzésen – nem kis meglepetésre – Párizsban, 4-2-re győzött a Vidi, méghozzá úgy, hogy már négy góllal is vezetett. A november 7-re kiírt visszavágó előtt hatalmas köd ereszkedett a városra. Bár el tudták kezdeni a meccset, sőt Burcsa Győzőnek a 36. percben rúgott góljával, illetve a Párizsba már „hazajáró” a visszavágó előtt a Lido színpadán, az európai mesterlövészek között köszöntött Szabó Józseg tizenegyesével a szünetre összesítésben már négygólos előnyben volt a Vidi, a nyugat-német Aron Schmidhuber a 67. percben lefújta a meccset – ekkor már a térfél közepéről sem lehetett látni a kapukat.Huszonötezer néző előtt, kettő-nullra „nyert” a Disztl Péter – Csuhay József, Novath György, Végh Tibor, Horváth Gábor – Palkovics István, Csongrádi Ferenc, Vadász Imre, Burcsa Győző – Szabó József, Májer Lajos összeállításban játszó Videoton, de ez egy nappal később, az újrajátszásban már semmit sem ért, kezdődött minden elölről.Egy nappal későbbre a köd elmúlt, a futball-láz nem: ismét kizarándokolt 25 000 néző a Sóstóra, hogy lássa, kedvencei miként verik meg harmadszor is a francia sztárcsapatot. A november 8-i, csütörtöki mérkőzésen, gól nélküli első félidő után, az 54. percben Májer Lajos, Jean-Michel Moutier hálójába lőtte a Vidi „soros” gólját és ezzel Kovács Ferenc csapata harmadszor is legyőzte a franciákat.A Videoton SC bejutott az UEFA Kupa harmadik fordulójába, ahol a jugoszláv Partizan Beograd várt a mieinkre.Videoton - Paris Saint-Germain 1-0 (0-0)Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 25 000 néző. Vezette: Schmidhuber (nyugat-német). Gólszerző: Májer L. (54.)Videoton SC: Disztl Péter – Csuhay József, Novath György, Végh Tibor, Horváth Gábor – Palkovics István (Borsányi István, 58.), Csongrádi Ferenc, Wittmann Géza (Gömöri Ottó, 55.), Burcsa Győző – Májer Lajos, Szabó József.Paris SG: Moutier – Lemoult, Jeannol, Havet, Tinmar – Fernandez (Charbonnier, 83), Bathenay, Lanthier – Cardinet, Szusics, Niederbacher.