Willie McStay, az Újpest FC vezetőedzője a lila-fehér klub honlapján nyilatkozott a mérkőzésről, csapata esélyeiről:
− A szezon legnagyobb mérkőzése elé nézünk, mivel a tabella éllovasával játszunk. A Debrecen és az MTK elleni rangadót sikeresen vívtuk meg, így nagy önbizalommal fogadjuk a Videotont. Tudom, hogy a szurkolók is nagy izgalommal várják a meccset. Nagyon erős ellenféllel mérkőzünk meg, de tisztában vagyunk gyengeségeivel is, így maximálisan felkészülünk a Videoton játékából. Szurkolóink támogatásával, valamint jó játékkal szép eredményt érhetünk el. Rengeteget jelentene számunkra, ha le tudnák győzni a Videotont. Sokat dolgoztunk a mostani helyezésünkért, ezért mindent megteszünk, hogy megtartsuk ezt a pozíciót, s tovább harcoljunk a bajnoki címért. A bajnokság nagyon szoros, sok a döntetlen, ezért egy-egy győzelem nagyon sokat ér. Különösen a riválisok feletti sikerek értékesek. Folytatni szeretnénk jó sorozatunkat és győzni péntek este, majd ezután a kupamérkőzésre koncentrálni.A skót vezetőedző számára a kaposvári vereség volt a legfájóbb az idei szezonban, de annak örül, hogy a rangadókat eddig „hozta” a csapat.− Minden meccs nehéz. Szerencsére a rangadókat megnyertük, igaz, becsúszott pár kellemetlen vereség is. Főleg a kaposvári kudarc fájó számomra, hiszen nagyon rosszul játszottunk. A Pápa és a Paks elleni vereség szintén kellemetlen volt, de akkor legalább helyzeteket dolgoztunk ki, vagyis a győzelem lehetősége is benne volt a mérkőzésben, és talán a szerencse is elpártolt tőlünk. Mostanában jó szellemben játszunk, a játékosok küzdenek egymásért is, amit különösen jó látni. A Videoton ellen számítunk szurkolóink biztatására, mivel a szezon talán legnehezebb mérkőzése következik holnap este.Willie McStay egyedül Mark Millarral nem számolhat a holnapi mérkőzésen, míg Foxi sérülése rendbejött:− Mark Millar továbbra is Skóciában kezelteti combsérülését, így rá nem számíthatok a Videoton ellen. A héten Sándor György és Balajcza Szabolcs is megfázással bajlódott, de minden bizonnyal bevethetőek lesznek. A legutóbbi találkozóhoz képest Foxi sérülése rendbejött, így már vele is számolhatok. Forrás: www.ujpestfc.hu