FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2009. Március 14. Szombat, 17:51 - fehervarfc.hu /
U19A: Hazai vereség
A Puskás Akadémia-FC Fehérvár U19A magasra tette a mércét a tavaszi első bajnokin, a mesterhármast jegyző Lelkes Péter vezetésével 5-1-re nyert a Honvéd otthonában. A Ferencváros ellen sajnos nem tudta folytatni győzelmi szériáját a csapat, a zöld-fehérek 2-1-re verték a Csucsánszky legénységet.

Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy az akadémista csapat pont nélkül marad. Csucsánszky Zoltán fiai gyorsan magukhoz ragadták az irányítást, ennek közönhetően óriási mezőnyfölényt alakított ki a hazai gárda a Sóstói Stadionban. Az első 20 percben két nagy lehetőséget is elpuskázott a csapat, ez pedig a Ferencváros első komolyabb akciójánál megbosszulta a magát: a látogatók támadóját csak szabálytalanul tudták megállítani a védők a 16-oson belül, a megítélt büntetőből pedig megszerezte a vezetést a fővárosi egylet. Csapatunk támadásainak befejezésébe továbbra is sok hiba csúszott, ráadásul a védelem újabb kihagyása már két gólos vendég előnyt jelentett a második félidő elején. Csucsánszky Zoltán fiainak így volt esélye a pontmentésre, a 75. percben Lelkes Péter törte meg a Fradi kapu előtti átkot, néhány perc múlva pedig az egynelítés lehetősége is felcsillant az U19A előtt. Pillanatokkal a lefújás előtt büntetőhöz jutott csapatunk, Lelkes lövését azonban védte az FTC portása, ez a mozdulat pedig három bajnoki pontot jelentett a népligetieknek.U19 Kiemelt Bajnokság, 17. forduló:Puskás Akadémia-FC Fehérvár - Ferencváros 1-2 (0-1)Helyszín: Székesfehérvár, Sóstói StadionDátum: 2009. 03.14. 10:00A Puskás Akadémia-FC Fehérvár összeállítása:Czirjék - Golovics, Czuczi M. (Berdó a 80. percben), Bencze, Kőbányai L. - Fekete, Domonyi (Tányéros a 60. percben), Varga F., Csurka (Molnár a 60. percben) - Gyurcsó, LelkesGólszerző: Lelkes (75.)Csucsánszky Zoltán, a Puskás Akadémia-FC Fehérvár U19A edzője: Nagyon sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, hiszen nagyon jól kezdtünk, az első húsz percben végig fölényben játszottunk. A mezőny uralása azonban kevés volt a győzelemhez, mind a saját, mind az ellenfél kapuja előtt sokat hibáztunk, ami azért bosszantó, mert a magunkhoz mérten közepes teljesítménnyel is jobbak voltunk ellenfelünknél, mégis nekünk kellett vesztesen elhagyni a pályát!

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek