X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
U19: Szombaton, Szabadegyházán Magyar Kupa-meccs
Alig pár hete fejeződött be számunkra az idei Magyar Kupa sorozat, a fiatalok a hétvégén már a 2009-2010-es kupa selejtezőit játszák.
Az NB III-as, Fehérvár FC II jogán, a selejtezőkben U19-es akadémiai együttesünk lép majd pályára. Csucsánszky Zoltán legénységének első MK mérkőzésére november 29-én, szombaton 13.00 órakor Szabadegyházán kerül sor, s a cél nem is lehet más - figyelembe véve az idei sikeres MK szereplést -, mint a a továbbjutás.
Hírek

A héten többször is találkozhatnak a Videoton játékosaival a médiában. A holnap megjelenő Sztársport magazinban Lázár Pált kérdezték a 20 kérdés rovatban, míg csütörtökön Horváth Gábor lesz a vendége a Sport TV 19.30 órakor kezdődő Zuhanyhíradó című műsorának.

A Győri ETO elleni, szombati mérkőzéssel, csapatunk számára befejeződött a Soproni Liga 2009-2010-es idényének őszi szezonja. A zárás után áttekintjük hagyományos statisztikáinkat: a házi góllövőlistát, a gólok "fajtáit", valamint azt a kimutatást, a meccsek mely szakaszában estek góljaink.

Halasztásra kerül a december 6-ra meghirdetett Mikuás Kupa, amelynek egyetlen indoka a gyorsan terjedő influenza járvány - tájékoztatta honlapunkat Németh János utánpótlás technikai vezető.

Két mérkőzés vár a héten a Vidire - szerdán Győrben, szombaton Felcsúton - Ligakupa-mérkőzéssel búcsúzik csapatunk a 2009-es évtől. A többi napon, délelőttönként, Felcsúton, a Videoton technikai központjában edzenek a játékosok.

Egyesületünk korosztályos csapatai 120 őszi bajnokin 247 alkalommal találtak be a riválisok kapujába. Az igen gazdag góltermésből több ifjú labdarúgónk is tetemes mennyiséggel vette ki részét, összeállításunkban a legjobb gólvágók listáját mutatjuk be.

Ahogy arról korábban beszámolt már honlapunk is, a tegnapi Videoton - Győr mérkőzésre 13 szurkoló érkezett Zwickauból. A Red Kaos két meghatározó tagjával végül tegnap este sikerült honlapunknak videóinterjút készíteni, az RBD közreműködésével. A "tovább" gombra kattintva az interjú mellett megnézheti, hogyan fogadták este a meccs után a fehérvári szurkolók a Németországból ide látogató drukkereket.