U19-es csapatunk szombaton a Békéscsaba együttesét fogadta. A meccset 2-1-es félidő után, 3-2-re nyertük. Csucsánszky Zoltán kezdőként a Halasi - Stranigg, Vaszicsku, Bencze, Tányéros - Kovács T., Balaskó - Lelkes, Varga F., Baracskai - Hegybányai tizenegyet küldte pályára. Csereként lépett pályára Nagy E., Fekete V. és Molnár Cs.A 10. percben Balaskó kiugratása után Baracskai, a kilépő kapus mellett 13 méterről lőtt a hálóba, 1-0.A 25. percben a kilépő támadó két védő között talált Halasi kapujába, 1-1.A gól közben kapusunk megsérült, így Nagy E. folytatta a helyén.A 43. percben Varga F. beadása után Hegybányai fejelt a hálóba, 2-1.A 60. percben egy hazaadás után Nagy E. lyukat rúgott, így a hálóban kötött ki a bőr, 2-2.A győztes gólt a 70. percben szereztük meg. Ekkor Varga F., a balösszekötő helyéről, 20 méterről bombázott a jobb alsóba, 3-2.Nagy küzdelemben nyertük meg a szoros találkozót.A mérkőzés után Csucsánszky Zoltán így nyilatkozott honlapunknak:-Az akarat meghozta a sikert. Az igazság az, hogy korábban eldönthettük volna már a meccset, azonban egyéni hibák miatt szorossá tettük a végét. Így nyögvenyelős lett a siker! Ennek ellenére mindenkivel elégedett vagyok.