A Szigetújfalun született tehetséges fiatalembert - aki közel hetvenszer szerepelt különbözőkorosztályos válogatottakban és bekerült a felnőtt nemzeti tizenegybe is -annak idején a Csepel fedezte fel magának és nevelte profi futballistává. Afővárosból került Sóstóra, ahol karrierje tovább ívelt felfelé.- Innen lettem válogatott, 1990-ben innen választottak az Évjátékosának, és Vidi játékosként kaptam ajánlatot az angol Coventry City-től.Az más kérdés, hogy a sors úgy akarta, hogy egy komoly sérülés miatt azajánlatból ne legyen szerződés. Hazatérve, 26 évesen - bizonyos előzmények utánpersze - visszavonultam az első osztályból is. Edzői pályafutásom rögtön ezutánindult az osztrák negyedosztályú Kirschlag együttesében, ahová játszani mentemés ahol egyben edzőként is dolgoztam.Az ausztriai évek után - még egy csapatnál megfordult -ismét Fehérvár következett, ahol több poszton is segítette a munkát: 1996-97,majd 1999-2000 között pályaedzőként tevékenykedett, a 2003-2004-es szezonbanpedig technikai vezető volt. Az U19-esek edzéseit idén január óta vezette aklubnál. Emellett mindig focizott alacsonyabb osztályú itthoni egyesületekben.Az idei az első év, hogy a Puskás Akadémián a napi két edzés mellett ez már nemfér bele az idejébe.- Sajnos az utánpótlás mindig is mostoha gyerek volt, nemcsak nálunk, de egész Magyarországon. Ezért is veszem örömmel, hogy ma már többhelyen működnek foci akadémiák, s a Puskás Akadémia révén én is azok közé aszakemberek közé tartozhatom, akik - remélhetőleg - a jövő nagy nemzedékétnevelik ki. Élvezem az ottani munkát, hiszen kiváló körülmények között - azakadémián a foci az első és minden ehhez igazodik -, remek kollégákkaldolgozhatok együtt.„Csucsának" teljesen magától értetődő volt, hogy aktív labdarúgókarrierjének lezárulása után edzői feladatokat vállaljon. Tudatosan is készültrá, középfokú edzői végzettségét a Testnevelési Egyetemen szerezte, később emellékerült a B-, majd az A licensz is. Eddigi legszebb sikere, hogy a 2008-2009-esMagyar Kupában fiatal játékosaival bejutott a legjobb tizenhat közé. - Az edzői pályának, más hivatásokhoz hasonlóan, megvan aszépsége és természetesen vannak buktatói is. Jó látni, hogyan fejlődnek afiatalok évről évre és nagy öröm, ha sikeresek és megállják a helyüket felnőttkorukban. A szakma buktatója, hogy az edző valamilyen szinten mindig ki vanszolgáltatva a játékosoknak, hiszen a csapat eredménye nem csak a trénerenmúlik. Az eredménykényszer miatt állandó a hajtás és nem túl szerencsés, ha nemolyan gyerekek vannak a keze alatt az embernek, akikkel lehet haladni.Erről azonban jelen esetben szó sincs, hiszen Csucsa kiemeltbajnokságban szereplő gárdája a tabella középmezőnyében található az ősziszezon vége előtt. Az edző az sem titkolta, hogy ez az a korosztály, akikkel alegszívesebben dolgozik együtt. Hogy miért?- Az U19 átmenetet képez az utánpótlás és a felnőtt csapat között. Ebbenaz életkorban már sok szempontból könnyebb velük, hiszen túl vannak agyerekkori csínytevéseken és a kamaszkori problémákon, nagyrészt kialakultszemélyiségek, akik kellően megkomolyodtak az előttük álló feladatokelvégzéséhez.