hu en
2008. November 17. 23:51
U15: Két gólos győzelem a Láng Vasas ellen
Orbán Zoli büntetőt hibázott.
  U15-ös csapatunk a hétvégén a Láng Vasas ellen meccselt a Sóstói-stadionban. Müller Csaba fiai 1-0-ás félidő után, 3-1-re győztek. A mieink a Skultéti - Sinka, Gubacsi, Szalontai, Thurzó - Boros, Szabó B., Galambos - Géresi, Orbán Z., Ádám B. összeállításban kezdtek. Csereként lépett pályára Bíró, Balogh T., Katona és Kalapács R. A 28. percben egy 10 méteres átlövés után Gubacsi lőtt gólt, 1-0.A második félidő első percében egy baloldali támadás után szerezte meg az egyenlítést a Láng Vasas.A 63. percben már ismét nálunk az előny! Orbán Z. elfutása után Gubacsi szerezte második, szép gólját, 2-1.A Géresi buktatása után megítélt büntetőt Orbán Z. kihagyta!A 80. percben állítottuk be a végeredményt. Boros beadása után Kalapács lépett ki, majd a kilépő kapus mellett az üres kapuba gurított, 3-1!A mérkőzés után Müller Csaba vezetőedző így nyilatkozott honlapunknak: - Már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. A második félidő elején védekezésünkben zavar keletkezett, s egyenlítettek a vendégek. Ezt követően rendeztük a sorokat, s egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk!
Hírek
Ködbe vészve 2009. November 17.
Ritkán látható - vagyis nem látható - mérkőzésen szenvedett a Vidi vereséget az Újpesttől a ma esti Magyar Kupa párharc első összecsapásán. A mérkőzést követően az egyik legautentikusabb embert kérdeztük meg, milyen is lehet ekkora ködben mérkőzést játszani a Sóstói Stadionban. A Kovács Feri bácsival készült videót a "tovább" gombra kattintva nézheti meg!
Magyar Kupa: egygólos újpesti előny 2009. November 17.

A Videoton és az Újpest a szűk két héttel ezelőtti bajnoki után, most a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásában találkozott: most is az idegenben játszó csapat, de ezúttal az Újpest nyert 1-0-ra.  

Családtagok 2009. November 17.
A mérkőzés előtt klubunk gyászszünettel adózott a tragikusan fiatalon elhunyt Takács Lajos emlékének. Farkas Balázs csapatkapitány egy-egy névre szóló, Videoton-mezt adott át a három Takács-fiúnak, kifejezve, hogy a srácokat édesapjuk halála után is családtagnak tekinti a Videoton.
Farkas nem, de Polonkai, Szakály és Elek is játszik ma 2009. November 17.
Farkas Balázs sérülése nem jött teljesen rendbe, ezért a ma esti, Újpest elleni Magyar Kupa mérkőzésen nem játszik. Jó hír viszont, hogy Elek, Szakály és Polonkai tudja vállalni a játékot, így ők a kezdőtizenegyben futnak ki a pályára.
Véget ért az őszi szezon: Így zártak csapataink 2009. November 17.
A Videoton FC korosztályos csapatai számára befejeződött a 2009/2010-s bajnokság őszi idénye, 8 utánpótlás csapatunk összesen 120 mérkőzést vívott alig három hónap alatt. Összállításunkban bemutajuk, csapataink milyen pozícióban töltik a téli szünetet.
Puskás Akadémia a Sportarénában 2009. November 16.
Ma este a Duna Televízión 19 órakor jelentkező Sportaréna egyik témája a felcsúti Puskás Akadémia lesz. A műsorban interjút láthatnak dr. Mezey Györggyel, aki többek között az akadémia szellemiségéről és céljairól beszél. Kapcsolódjanak be a Duna TV adásába ma este Önök is!
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek