Annak ellenére, hogy sikereket ért el a serdülő, az ifjúsági,sőt a tartalék csapatban is - mind a hárommal bajnokságot nyertek -, érettségielőtt nyilvánvalóvá vált számára, hogy a felnőtt együttesbe nem „ér oda". Ezért- mivel jó tanuló volt a gimnáziumban - a továbbtanulás mellett döntött ésfelvételizett a Testnevelési Egyetemre. Mielőtt megkezdte felsőfokútanulmányait, sport-ösztöndíjjal egy évet töltött Philadelphiában.- A TF a fociszempontjából mindenképpen komoly visszalépést jelentett számomra, hiszen azottani csapat megye I-ben szerepelt. Azt hiszem akkor dőlt el az is, hogy nemleszek komolyabb szintű játékos. Ráadásul egy sérülés is közbejött: a baltérdemben az összes szalag elszakadt, plasztikázni kellett. Emiatt mind aziskolában, mind a pályán közel egy évet hagytam ki. A diploma megszerzése után - ahogy az a legtöbb esetbenlenni szokott - visszatért szülővárosába, Fehérvárra és tanítani kezdett. Munkamellett már csak alacsonyabb osztályban rúgta a labdát, 1995-2003-ig a Szabadegyházagárdáját erősítette, amellyel NB-III-ig jutottak fel. Így zárult Andrásnagypályás labdarúgó karrierje. - Tavaly Bekő Balázskérésére egy fél évig még játszottam Kislángon, de azóta már csak a harmadosztályúkispályás bajnokságban és öregfiúk együttesekben játszom. A mozgás hiányzik,szerencsére ezt valamelyest pótolja, hogy az edzéseken időnként beállok a fiúkközé. Poór András életében a sport egyébként kezdettől fogva jelenvolt, nem véletlenül alakult az élete így. Édesapja a fehérvári öttusa egyikalapítója, anyai ágon pedig mindkét nagybátyja - Szabó Károly és László - ittfocizott a Vidiben, sőt előbbi szép eredményeket ért el az utánpótlásnevelésben is. Nem esik messze az alma a fájától, tartja a mondás. Így aztánAndrástól sem volt idegen sem a tanítás, sem a foci.- Első alkalommalmindjárt az egyetem elvégzése után kerültem a klubhoz edzőként, akkor az U15-öskorosztállyal foglalkoztam. Egy év után a „civil" munkámban olyan változáskövetkezett be, amely mellett már nem fértek bele az időmbe a mindennapos,délutáni fociedzések, a hétvégi mérkőzések. A 2005-2006-os idényben aztán ismétSóstón találtam magam. Akkor azonban a klub körüli helyzet vette el a kedvem -habár több kollégámmal együtt igen sokáig kitartottunk a gyerekek miatt - ésvégül feladtam.Az idén úgy határozott, ismét megpróbálkozik az edzőséggel.A sors érdekessége, hogy pont azokat a gyerekeket kapta vissza, akikkel két évemár dolgozott. Mint mondta, nagyon megerősödtek, megügyesedtek a fiúk, amit azeredményeik is mutatnak: az idei szezonban 9 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereséga mérlegük, s már csak egy mérkőzés van vissza az őszből. Mindez persze annakis köszönhető, hogy megtalálta játékosaival a közös hangot, ami nem is olyankönnyű ebben a kamaszokból álló korosztályban.- Mindig is szerettemfiatalokkal dolgozni. Nyilván ezért is választottam ezt a nehéz, ám ugyanakkornagyon szép pályát, ami csak elkötelezett embereknek való, hiszen ma,Magyarországon egy anyagilag nem vállalható hivatásról beszélünk. Számomraennek a munkának a legszebb és legizgalmasabb része, hogy egy adott fejlettségiszintű játékost gondos, tervezett és jól kivitelezett edzésekkel hová leheteljuttatni. És a legjobb, amikor kívülről szemlélve is látszik a változás és azeredmény. Egyébként azt szoktam mondani, hogy egy utánpótlás-edző szürkeeminenciás: lehet, hogy nincs olyan reflektorfényben és a csapatával elérteredmények nem olyan fontosak, de az általa végzett munka legalább olyan kemény- ha nem keményebb - mint egy élvonalbeli gárda mérkőzésről mérkőzésre történőfelkészítése.