hu en
2008. Március 11. 18:26
Hárman hiányoznak majd az edzőmeccsről
A keddi második edzést követően Disztl László elmondta, hogy a szerdán 16 órakor kezdődő KamAz elleni edzőmeccsen kisebb sérülés miatt Simek Péter, Sifter Tamás és Lázár Pál nem lép pályára, a keret többi tagjai azonban játszik majd.
- A KamAZ erős, jó orosz csapat, ezért biztos, hogy a mérkőzés remek erőfelmérő lesz számunkra - mondta edzőnk. - Szerdán játéklehetőséget adok majd néhány olyan futballistának, aki később csatlakozott hozzánk, és "élesben" még nem volt alkalmunk kipróbálni. Az edzéseken továbbra is a támadásvezetéseket, az akciók befejezéseit sulykoljuk, remélem, a gyakorlás eredménye már a szerdai edzőmeccsen megmutatkozik. Kezdőcsapatot nem lenne értelme adni, mert két részre bontjuk majd a játékosokat, és mindkét félidőben más-más csapat szerepel majd. Így mindenkinek egy egész félidő jut majd a bizonyításra - remélem, a fiúk élnek is az alkalommal.
Hírek
Horváth Gábor ismét lehetőséget kaphat a válogatottban 2009. Március 11.
A Málta, illetve az Albánia elleni vb-selejtezőkön ismét lehetőséget kaphat hátvédünk, Horváth Gábor, aki ma vette át meghívóját a nemzeti válogatott bő keretébe.
Péntekre került az MTK-meccs 2009. Március 11.
A Soproni Liga Versenybizottsága megváltoztatta több, a22-26. fordulóba kiírt mérkőzés kezdési időpontját. A változások közül néhány,az FC Fehérvárt is érinti. 
U14: "Harap" a csapat! 2009. Március 11.
Március 7-i rajtra készült, mégis csak egy héttel később mutatkozhat be az U15 I. osztály Közép A csoportjában szereplő FC Fehérvár U14. A tél eleje óta új edző, Domján Norbert irányításával készülő keret vasárnap a Dunaújváros ellen kezdi tavaszi menetelését.
FC Fehérvár - Volga Nyizsnij Novgorod 0-0 2009. Március 10.
Csapatunk kedden, felkészülési mérkőzésen fogadta az oroszmásodik vonalban szereplő Volga Nyizsnij Novgorod gárdáját, és küzdelmes kilencvenperc után, gólnélküli döntetlenre végzett.
Farkas egy, Horváth két meccset kapott 2009. Március 10.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága döntött két, pénteken kiállítot játékosunk "közeljövőjéről". Farkas Balázs egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, míg Horváth Gábor büntetése ennek a dupjája. Viszaesőnek számító védőnk sem a Kecskemét, sem a REAC ellen nem játszhat.
Május 6-án megyünk Szombathelyre 2009. Március 10.
Keddi ülésén - az élvonalbeli klubok ügyvezetőinek véleményét kikérve - döntött a Magyar Labdarúgó-szövetség Versenybizottsága: a pályák használhatatlansága miatt elmaradt 17. forduló új időpontja május 6-a, szerda. Amint az szurkolóink alkalmasint "kívülről fújják", a Vidi Szombathelyre utazik, a Haladásnál vendégeskedik.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek