X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vereség az utolsó hazai mérkőzésen
Még el sem kezdődött a mérkőzés és máris előnybe voltak a vendégek. Történt ugyanis, hogy kb. 20 vendégszurkoló érkezett, és hatalmas buzdítással segítették a csapatukat már a bemelegítés alatt. A mérkőzés első percében már a csepeli csatárok tesztelték Halasi kapust. Nem kellett sokat várni az első gólra. Moldován az 5. percben hatalmas bombagóllal juttatta vezetéshez a Csepelt. A félidő hátralévő részében mindkét csapat alakított ki még helyzeteket, de gól már nem született.
Gyirmót SE - FC Fehérvár 5-4 (2-1, 3-3, 4-3) - hosszabbítás utánGyirmót, 500 néző Vezette: Erdős (Szécsényi, Szalai)Gyirmót SE: Sánta - Földes, Pék, Radics, Tóth A.-Nagy L, Török (Németh L. 73. perc), Pulyák (Tóth N. 88. perc), Horváth R.-Oross, Károlyi (László 81. perc)Vezetőedző: Hannich PéterFC Fehérvár: Sebők - Csizmadia, Kuttor, Mohl, Vincze Z.- Bozic, Schwarcz, Farkas B.-Sitku, Dvéri ((Alumona 46. perc), Horváth F.(Julinho, 46. perc)Vezetőedző: Csertői AurélGólszerzők: Nagy L. (2), Oross, Török, Tóth N. ill. Kuttor (2) , Julinho, Sitku Sárga lapok: Vincze Z.,Bozic illetve Károlyi Piros lap: Vincze Z. Már a 3. percben a Vidi kapujába került a labda egy beívelést követően, ugyanis Sebők elvétette a labdát. Hét perccel később sikerült az egyenlítés, egy beadást követően Kuttor kotorta a hazaiak hálójába a labdát közvetlen közelről. Ekkor úgy tűnt, hogy simán hozhatjuk a mérkőzést, ugyanis az elkövetkező percekben 4-5 szinte 100 %-os helyzetet sikerült kialakítani, azonban minden esetben hibáztunk a befejezéseknél. Ez aztán megbosszulta magát, hiszen a lefújás előtt 20-22 méterről talált a hazai játékos a kapunk bal felső sarkába egy nagyszerű ívelt lövést követően.A második játékrészben szinte végig az ellenfél térfelén folyt a játék, de egy kontratámadást követően ismét hatalmas gólt kaptunk, 20 méterről szánta el magát lövésre egy hazai játékos, s a labda a jobb felső sarokba vágódott. Továbbra is próbálkozott a Vidi, de egészen a félidő végéig meddőnek bizonyultak a támadásaink. Ekkor aztán Kuttor másodszor is gólt szerzett, majd a 89. percben Julinho lőtt bombagólt, így a hosszabítás reményét legalább sikerült visszahozni.Minden piros-kék szurkoló abban bízott, hogy ekkor már kidomborodik a Vidi fizikai fölénye, ám nem így történt, két gyors kontrából újabb gólokat szerzett a Gyirmót, s ezekre Sitku közvetlenül a meccs vége előtt tudott csak válaszolni.Összességében elkeserítő volt látni, hogy a Magyar Kupa védője mennyire szenvedett a Gyirmót ellenében, s szégyenteljes teljesítmény, hogy a kupagyőztes egy mérkőzés után már kiesni kényszerült a következő sorozatból. Nem tett jót az eredmény a szurkolók és a játékosok hangulatának sem, természetes, hogy a csapatot ide is elkísérő fanatikusok keményen számon kérték a csapat teljesítményét. Elnézést persze egyik játékos sem kért...
Hírek

Újabb megfigyelővel bővült klubunk játékos-megfigyelőihálózata: Fister Ferenc, csapatunk egykori kiválósága, november 1-től állt munkába, Mezey doktor meghívására.

Nyakamat rá, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának mai ülésén ismét több NB-I-es és NB-II-es klubot elmarasztalnak és komoly pénzbüntetéssel, valamint felfüggesztett, vagy konkrét pályabezárással szankcionálnak. Mégpedig a szurkolók hétvégi "rendbontása" ürügyén.

Orbán Zoli büntetőt hibázott.

Alulmaradtunk a listavezetővel szemben.

Ismét beindult a szavazás a vidi.hu-n, azaz időről időre új kérdésekkel várjuk azokat, akik véleményt szeretnének nyilvánítani bizonyos témákban, kérdésekben. Érdemes tehát figyelemmel kírsérni a honlapot. Jöjjön és szavazzon Ön is!

Az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzésén a Vidi 0-0-ásdöntetlent játszott az Újpesttel, vasárnap este, a Sóstói Stadionban. Amérkőzésről és a szezon első feléről, a Vidi középpályása, a 250. bajnokimérkőzését játszó Farkas Balázs így nyilatkozott honlapunknak: