X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Lépéselőnyben az FC Fehérvár
A szerdai elődöntő és az, azt követő esőzés és havazás nem tett jót a Sóstói Stadion gyepének. Már a kezdés előtt látható volt, hogy folyamatos játék nem alakulhat ki a mély talajon. Az FC Fehérvár eltökélt szándéka volt, hogy az első találkozón magabiztos előnyt harcoljon ki a visszavágó előtt. Ebben segítségünkre volt a diósgyőri idegenlégiós Kassim, aki a 34. percben a második sárgalapját kapta, így emberelőnyben játszhatott a fehérvári alakulat. Ennek megfelelően még az első félidőben Simek, majd a második játékrészben Dvéri és Sitku is mattolta Szalma kapust. A találkozót megérdemelten nyerte az FC Fehérvár 3-0 arányban, ahogy azt előre eltervezték.
Az 1967-es bajnokságban új edző került a csapathoz Kárpáti Béla személyében. Hat játékost igazolt a csapat vezetősége. Az akkori játékos keretbe nyolc székesfehérvári születésű játékos volt, akiknek döntő érdeme van abban, hogy a csapat kiharcolta a feljutást az NB I-be. Ebben a bajnokságban búcsúzott a csapat a Berényi úti pályától és költözött át a Sóstói Stadionba, melynek avatása 1967. szeptember 20-án volt. Az utolsó fordulót, már a Sóstói Stadionban játszotta a csapat a Kecskemét ellen 8000 néző előtt, ahol Balogh, Kű és Bodnár góljaival 3-0 arányban győztek. Ezzel a győzelemmel a VT Vasas az NB I/B-ben második helyen végzett és feljutott az első osztályba. És, hogy kik voltak, akik kiharcolták a feljutást? Tímár Mihály, Varga József, Kerecsényi Lajos, Bognár Ferenc, Posch Ferenc, Horváth II. Lajos, Burka Imre, Bekő Sándor, Bobory Béla, Balogh Károly, Karsai László, Ispaics Tibor, Monoki Béla, Szabó László, Kékesi Csaba, Nehéz Mihály, Temesvári Tibor, Sárközi László, Bodnár László, Csukovics László, Kerék József, Kű Lajos. A klub elnöke Bencsik István volt. Gratulálunk! Így látja az akkori eseményeket, ma Bognár Ferenc csapatkapitány: Nem ma volt már. Annyi mindenképpen megmaradt, hogy nagyon akartuk a feljutást, bár a vezetőség még korainak tartotta. Olyan csapatunk volt, aki képes lehet kiharcolni a feljutást. Aztán mellénk állt a vezetőség is és közös erővel feljutottunk az első osztályba. Bobory Béla a csapat játékosa: Csupa szép emlék jut eszembe. Jó kollektíva volt a vezetőktől a játékosokig. Előző évben majdnem kiestünk az NB I/ B-ből is, de ekkor minden összejött.
Hírek

Rúgást kaptak a játékosok a hétvégén.

Szépen mutatkozott be az újonc a csapatban.

Mindkét mérkőzés 14.00 órakor kezdődik.

Újabb megfigyelővel bővült klubunk játékos-megfigyelőihálózata: Fister Ferenc, csapatunk egykori kiválósága, november 1-től állt munkába, Mezey doktor meghívására.

Nyakamat rá, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának mai ülésén ismét több NB-I-es és NB-II-es klubot elmarasztalnak és komoly pénzbüntetéssel, valamint felfüggesztett, vagy konkrét pályabezárással szankcionálnak. Mégpedig a szurkolók hétvégi "rendbontása" ürügyén.

Orbán Zoli büntetőt hibázott.