X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A csapat mindenképpen győzni szeretne
A Fehérvár FC szombaton este a Győr gárdáját fogadja 19 órától a Sóstói stadionban. A csapatnál bízakodó a hangulat, mindenképpen meg akarják állítani a vendégek nagyszerű sorozatát. Bozics eltiltás, Nagy Dániel pedig sérülés miatt hiányzik majd a Vidiből. Magasföldi csonthártya sérülése lassan gyógyul, de szombatra már szeretne játékra jelentkezni. Németh Zoltán pályaedző sok nézőre számít és kéri a fehérvári szurkolókat, hogy ahogyan eddig is, úgy most is buzdítsák a csapatot az első perctől az utolsóig. A tervezett kezdőcsapat:Tudor - Csizmadia, Kuttor, Fehér, Vincze - Lattenstein, Schwarcz, Fodor Márton, Györök - Tereánszky-Tóth, Magasföldi (Kerek).
Hírek

Továbbra is kaphatók a sokak által keresett, piros-kék tűzzománccal diszített -- a Videoton címerét ábrázoló -- ezüst medálok Székesfehérváron, az Osokola utcai ékszerboltban. Az ár 3.500.- Ft körül alakul, súlytól függően.

Az MLSZ közleménye szerint a Magyar Kupa döntőjének időpontját megváltoztatták. Az új dátum: 2006. május 17. (szerda) 18.00 óra. A helyszín sajnos változatlan, tehát Üllői út.

Szombaton este ismét Kaposváron lp pályára a Vidi, Szabó Sándor játékvezetése mellett. A nem is olyan régen lejátszott kupamérkőzésen sikerült legyőzni a hazaiakat, reméljük, hogy ez most sem lesz másképp, hiszen égetően szükség van a pontokra. A védelemben két fiatal is szerepet kap Horváth Gábor és Fehér Zsolt személyében, Farkas Balázs viszont nem biztos, hogy tudja vállalni a játékot, minmdenesetre Csertői Aurél vele számol a középpálya jobb oldalán. Rengeteg szurkoló kíséri el most is a csapatot, az autós, mikrobuszos konvoj a Piac-téri parkolóból indul 14,30 órakor.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága ma három nemzetközi barátságos mérkőzésre eltiltotta dr. Füzi Ákost, az Újpest játékosát. A szövetség eddig azért hivatkozott a szankció elmaradására, mert - véleménye szerint - Füzi nem az MLSZ, hanem az osztrák szövetség égisze alá tartozott kiállítása időpontjában.(Azonban az ő hivatalos állásfoglalásuk azt tartalmazta, hogy a kérdéses időpontban már nem volt az Admira játékosa ugyanis szerződéstbontott!) Az UEFA irányelve a hasonló esetekre, hogy annak az országnak a szövetségénél kell elbírálni az ilyen eseteket, amelybe tart a játékos.A kérdés mostmár csak az: ha mégis az MLSZ szabályai vonatkoznak Füzire, akkor az a szabály vonatkozik rá, hogy addig nem léphet(ett volna) pályára, amíg ügyében nincs jogerős fegyelmi ítélet.

A Baráti Kör szurkolói estjén alaposan kibeszélték a jelenlévők a Magyar labdarúgó Szövetség mai döntését a kupadöntővel kapcsolatban, de szó esett az ajándéktárgyak forgalmazásáról és természetesen a csapatról is kaptunk újabb információkat. A vendégek, Gál László, Fehér Zsolt és Kuti Tamás a már megszokott jó hangulatban beszélgettek az érdeklődő szurkolókkal, akik kérdések özönével árasztották el őket.

A Magyar Labdarúgó Szövetség mai ülésén döntöttek a Magyar Kupa döntőjének helyéről és időpontjáról. Ennek alapján 2006 május 10-én az Üllői úton rendezik a Magyar Kupa döntőjét.