FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2005. Március 24. Csütörtök, 19:47 - fehervarfc.hu /
Sopronban is fontos a Vidi!
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület levelet kapott Sopronból egy kisfiútól, illetve édesapjától, akik évek óta gyűjtik a labdarúgó ereklyéket. Most azzal a kéréssel fordultak a fehérvári szurkolókhoz, hogy akinek volna fényképe az UEFA kupában döntős Videoton csapatáról, az legyen szíves elküldeni számukra, hogy az egy kiemelt helyen lehessen kiállítva. A levelet alább olvashatják.

#2#Tisztelt Baráti Kör!Szia Győző ! Telefonbeszélgetésünkre hivatkozva szeretném kérni segítségedet. Még 2002 optóberében kapunk Tőled egy baráti levelet és csapatzászlót. Tulajdonképpen akkor kezdődött az ereklyék gyűjtése. A képek 2003-ban készültek a szentélyről. Csapatotok a 80-as években szép sikereket ért el nemzetközi szinten, kaptunk ebből az időszakból készült emlékzászlókat és szőnyeget. Sajnos az akkori csapatról nincs fényképünk. A tavaszi átrendezéskor arra gondoltam, hogy ez a csapat megérdemel egy elkülönített részt ahol az ereklyék helyet kapnak és a csapatkép bekeretezve kerülne fel közéje. Kérem segítségedet és természetesen a mostani együttes bármely emléktárgyát is szivesen felhasználjuk. Fáradozásodat előre tisztelettel megköszöni Babos Zoltán és Peti 9400 Sopron Madách u. 4. Tel: 06 70 330 03 67

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek