X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kocsis Györgyé a Fehérvár FC 57,91%-a !
Ma délelőtt ülésezett a székesfehérvári önkormányzat rendkívüli közgyűlése. A napirendi pontok között szerepelt a város többségi tulajdonában lévő Videoton FC Kft. üzletrészének értékesítése. Két lehetséges befektető jelöltet hallgatott meg a testület, Kiss József menedzser után Kocsis György szólalhatott föl ugyancsak öt percben. Kocsis György honlapunknak elmondta, hogy ezen döntéssel az FC Fehérvár egyik legsikeresebb korszakának adott szabad utat a közgyűlés. Ezt követően a közgyűlés 19 igen, 3 nem és 6 tartózkodás mellett a tulajdonában lévő 83,9%-os üzletrészből 57,91%-os Kocsis György részére értékesített. A közgyűlés után, 11 órakor kezdődött a Videoton FC Kft. taggyűlése, melyet a Cégbíróság utasítására hívtak össze. Ezen vélhetőleg végleg beiktatják hivatalába Gál László ügyvezetőt. A szerdai szurkolói ankéton Kocsis György és Gál László is jelen lesz majd.Kocsis György, a Videoton FC Kft. új többségi tulajdonosa az önkormányzat közgyűlésének döntése után a következőket nyilatkozta:
- Reménykedtem, hogy ezúttal pozitív lesz a közgyűlés hozzáállása. Boldog vagyok, hogy véget ért a négyhónapos kálvária, ami számomra és a csapat számára is sikerrel zárult. Ebben a szezonban az első hat hely valamelyikére szeretnénk odakerülni, de célunk a Magyar Kupa megnyerése. Jövőre már dobogóra várom a Fehérvárt, sőt, akár bajnokok is lehetünk. A csapatot működtető Kft. kapcsán annyit mondatok, hogy nyereségessé szeretném tenni. Ez egy hosszú távú üzleti cél, amihez kell egy jó csapat, amely folyamatosan a bajnoki aranyéremért harcol. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor beszélhetünk növekvő közönségről, bevételről, szponzorokról és végül nyereségről. December 20-án válhat véglegessé a tulajdonrész-vásárlás.A fehérvári önkormányzat közgyűlése után az FC Fehérvárt működtető gazdasági társaság, a Videoton FC Kft. is taggyűlést tartott. Az ülésre a Cégbíróság döntése nyomán került sor, hiszen a július 19-i taggyűlés jegyzőkönyvét a mai napig nem hitelesítették. Az ülésen (amely ezúttal rövid ideig tartott) Gál Lászlót immár hivatalosan is megerősítették ügyvezetői posztján, ami visszamenőleg július 19-étől 2006. június 30-áig tart.Arról is döntés született, hogy a kistulajdonosokat napokon belül írásban értesítik a többségi tulajdonrész eladásáról, ők 15 napon belül jelezhetik, hogy kívánnak-e élni az elővásárlási jogukkal. Amennyiben valamelyikük ezt megteszi, akkor Kocsis György többségi tulajdonrészét a vonatkozó törvény szerint újra kell tárgyalni. Kérdéses, kíván-e élni valaki ezzel a joggal, hiszen tudott: a kistulajdonosok évekre visszamenőleg nem fizettek a kft-nek.A gazdasági társaság legközelebbi taggyűlését december 20-ára hívták össze, várhatóan ekkor tekinthető majd véglegesnek Kocsis tulajdonrész-vásárlása.
Hírek

Csakúgy, mint egy héttel ezelőtt, most is azonos eredményt ért el a tartalék együttes a felnőtt csapattal. A Győri ETO FC ellen a mai mérkőzésen a végeredmény szintén 2-2 lett, bár 1-2-es félidőt követően. A Vidi gólszerzője mindkét alkalommal Alumona volt.

U19 Kaposvár - FC Fehérvár 4-2 Gólszerzőink: Baráth, Boda (11-esből) U17 Kaposvár - FC Fehérvár 5-0 U14 FC Fehérvár - FTC 0-4 U12 FC Fehérvár - FTC 0-9

Székesfehérvár, Sóstói stadion, 5000 nézőVezette: Megyebíró (Szpisják, Tóth P.)FC Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze Z. - Bozics, Schwarcz, Farkas B. - Simek (Alumona 84. perc), Sitku, Lattenstein (Bartyik 78. perc)Vezetőedző: Csertői AurélGyőri ETO FC: Stevanovic - Regedei, Pusztai, Mátyus, Makra - Zsók (Bajzát 86. perc), Jäkl, Vincze O., Tóth P. - Priskin (Szabó Zs. 83. perc), KeneseiSzakmai igazgató: Reszeli Sós IstvánGólszerző: Sitku (2), illetve Kenesei (2)Sárga lapok: Bartyik, illetve Priskin

Megyebíró János lesz a játékvezetõ az FC Fehérvár-Gyõri ETO FC bajnoki mérkõzésen. Asszisztensei Szpisják Zsolt és Tóth Péter lesznek.

ETO FC Győr: Somogyi (Stevanovic) - Regedei, Horváth, Mátyus, Makra - Zsók, Jäkl, Vincze O., Tóth P. - Kenesei, Priskin.FC Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze - Bozic, Schwarcz, Farkas B. -Simek, Sitku, LattensteinA Gyõr nagyon erõs játékosállománnyal rendelkezik, de elég rapszodikusan szerepel.” - mondta Csertõi Aurél. „Tudnak nagyon jól is játszani, míg máskor tudásuk alatt teljesítenek. Sajnos, az idõjárás biztosan befolyásolni fogja a meccset. A mély talajú pályán valószínûleg inkább a hajtás, a küzdelem fog dominálni, nem a szép a játék. Ennek ellenére szeretnénk felülkerekedni a gyõrieken, így célunk természetesen a gyõzelem.”

A Magyar Aranylabda 2005 szavazáson különböző kategóriákban került odaítélésre a díj. Az edzők között Csertői volt a legjobb, de Kuttor is elcsípett egy második helyet, míg csapatunk harmadik lett.