FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2003. Január 20. Hétfő, 08:20 - fehervarfc.hu /
Nem sikerült a döntőbe jutni
Vasárnap délután telt ház fogadta a Borsodi Teremlabdarúgó Torna pályára lépő négy csapatát a dunaújvárosi jégcsarnokban. A Videoton, a Százhalombatta, a Pécs és a Ferencváros küzdött azért, hogy résztvevője lehessen a torna debreceni döntőjének. Ismét bebizonyosodott, hogy hiába a Videoton szurkolók lelkesedése és fanatizmusa, a csapat még nem tud felnőni ehhez a mentalitáshoz, és egy vereség, egy döntetlen, egy győzelem mellett csupán a harmadik helyet sikerült megszerezniük.

Az első mérkőzésen a Ferencváros volt a Videoton ellenfele, s kezdetben úgy tűnt, hogy akár a győzelmet is megszerezhetjük, azonban sorozatban hagytuk ki a helyzeteket, s az ellenfél egyetlen lehetőségét Szili kihasználta, így megszerezte a vezetést a szünetre csapatának. A második félidőben már kevesebb lehetőség adódott a Fradi kapuja előtt, s jött a szokásos jogtalan büntető a fővárosiak javára, amivel el is dőlt a mérkőzés, hiszen Gera a balra vetődő Végh mellett lőtt a kapuba.A második összecsapás nagyon rosszul kezdődött, még egy perc sem telt el és megszerezte a vezetést a Pécs. Kiegyenlített játék folyt a pályán ezt követően, s még a szünet előtt egy Magasföldi, Pomper, Varga álomtámadás végén az utóbbi játékos talált a kapuba. Az eredmény a második félidőben már nem változott, 1:1 lett a vége, így elbúcsúzhattunk minden reményünktől.Befejezésül a Százhalombatta volt az ellenfél, és itt is hátrányba kerültünk, mivel az egykori Videoton játékos Gyurováth Sándor szerzett gólt csapatának. Még az első félidőben Tereánszky egyenlített egy távoli lövéssel, majd a szünet előtt Tóth Norben szemfüles góljával a vezetést is megszereztük, s ezzel ki is alakult a végeredmény.Összességében ismét csalódást okozott a csapat a szurkolóknak, csak remélni tudjuk, hogy az itt elért harmadik hely tudatosítja a játékosokban, hogy az a piros-kék mez, amiben pályára lépnek, sokkal, de sokkal többet érdemel.

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek